A só földje – A parajdi sóbánya története

Erdélyben, Székelyföldön található a só földje, amely egyedülálló terület.

A sóbányák vidéke vagy a só földje kifejezést először állítólag 1659-ben használták a következő helységeket összefoglaló említésekor: Szováta, Illyésmező, Parajd, a két Akna, a Felső- és az Alsó-, Sárospatak, Atyha, Siklód, Szolokma és Korond. Itt található Európa egyik legnagyobb sólelőhelye, egy hatalmas sótelep, amely enyhén ellipszis alakú, 1,2 km x 1,4 km átmérőjű és 2,7 km-es mélységű.

Horváth István egy 2004-es tanulmányában olvasható, hogy a parajdi só egy óriási gomba kalapjához hasonlóan jelenik meg a felszínen és, hogy az erdélyi só kialakulása az alsó-badeni (középső-miocén) geológiai időszakra nyúlik vissza, körülbelül 20-22 millió évvel ezelőttre. Ezekre rakódtak a későbbi geológiai időszakok üledékei és ezek nyomása alatt a só a medence peremterületeire vándorolt. A hagyományos székely gondolkodásmóddal ellentétben a sóföld kifejezést már a XV. században is használták, de ismert csak Orbán Balázs író által lett, A székelyföld leírása c. műve által, ami 1868-ban jelent meg. A parajdi sóbánya az ismertebb helyszínek egyike.

Tehát a parajdi sóbánya és lelőhely is a só földje.

Erdély egyik felbecsülhetetlen értékű kincse. De ezt nem csak onnan tudjuk, hogy a XVIII. század vége felé Erdélyben évente 100 000 tonna sót termeltek a tordai, kolozsi, nagyszebeni, széki és parajdi sómedencékből. Hiszen az eredete – bár vitatottan –, a sókitermelés története a római korba nyúlik vissza (a központ inkább Szovátán volt). Horváth István szerint a rómaiak által elhagyott felszíni „sóbányákat” az avarok, majd később a bolgárok vették birtokba.

Töhötöm magyar vezér is a felderítőitől értesült arról, hogy „sót ásnak” ezen a területen, majd 1003 után Szent István császár sószállító hajói rendszeresen közlekedtek a Maros folyón. Az első írásos, közvetett bizonyíték, amely az Akna-vidéki só kitermelésére utal, II. András király által a német lovagoknak 1222-ben adományozott kiváltságlevélben található. Ebben a levélben a lovagok hat-hat hajót használhattak a Maros és az Olt folyókon, amelyekkel sót és más hasznos árukat szállítottak.

Érdekes, hogy Parajd település neve feltehetőleg mégis a régi magyar „paraj” szóból származik, ami valójában egy kicsinyítő képzős főnév, és „kis füves mezőt” vagy „kis füves legelőt” jelent. Mellesleg a parajdi sólelőhely Európa egyik legnagyobb diapir-redője, talán ez előre is vetítette kicsit a sorsát. A középkorban nem végeztek külön geológiai kutatást bányászat témában. A sóbányáknál a felszíni kitermelő gödrök létrehozása volt elterjedt, amelyeket az árvíz miatt hagytak el.

A bánya honlapja szerint a földalatti bányászat 1762-ben kezdődött.

Frendl Aladár osztrák bányamérnök vezetésével nyitották meg a József-bányát (a „harangbányát”). A kitermelt, bivalybőrbe kötött sót egy krivak segítségével húzták a felszínre, amelyet négy pár ló hajtott. A só szisztematikus kitermelése 1787-től zajlik, ekkor került a parajdi sóbánya a bécsi kincstár tulajdonába. 1864-ben nyitották meg a trapéz alakú Paralela bányát, 1898-ban pedig megkezdődött az Erzsébet-bánya megnyitása a sómasszívum északkeleti részén.

A sólepárlók feudális kori bányászati technológiáját, az első világháború után átalakították, majd 1945-ben bevezették a lövéses kitermelési módszert, így a hagyományos magyar sóbányászat csak történelmi emlékké vált. Innentől több bányarészt is nyitottak külön nevekkel.

1980 óta a van kezelő- és látogatóbázis, ami a +402 m horizonton, a felszíntől 120 m mélységben található. A kikapcsolódásra alkalmas sószobák egy parti galérián és egy 1250 m hosszú lejtős síkon keresztül közelíthetők meg. Saját kápolnáját 1993-ban avatták fel, amely Nepomuki Szent János védelme alatt áll és ökumenikus.

A parajdi sóbánya jövője kérdéses

Előzményként megemlíthetjük, hogy 1970-ben a parajdi sóbányában már volt egy súlyos karsztos beszivárgás és súlyos árvíz. 2007-ben egy Olaszországban megrendezett nemzetközi bányászati konferencián tanulmányban hívták fel a figyelmet a parajdi sóbányát fenyegető súlyos veszélyre. Akkoriban a kutatás szerzői, erdélyi magyar, román és nemzetközi tudósok arra figyelmeztettek, hogy intézkedések hiányában a Korond-patakból beszivárgó víz „komoly károkat okoz a bánya földalatti tereiben – beleértve a sóbánya szanatóriumát is, amely gyógyászati célokat szolgál”. 2016-ban a hódok gátja miatt a sómedence ismét víz alá került. 2024-ben a sóbányát egy hónapra bezárták víz beszivárgása miatt. 2025.06.11-én a régi bányák tetejének egyes szakaszai beomlottak. Amennyiben nem végzik el sürgősen a vízfolyás elkerülő és hullámcsövekkel történő elterelést célzó munkálatokat, az édesvíz, a só és az elárasztott régi bányagödrök közötti folyamatos kölcsönhatás továbbra is fennmarad, növelve a megismétlődés kockázatát.

Ne feledjük azt sem, hogy a Parajdtól kevesebb mint 15 kilométerre fekvő Szováta üdülőhely tavai sós víznyelőkben alakultak ki, a bányák beomlása, és vízbeszivárgás következtében. A leghíresebb közülük a Medve-tó, ami 1875 körül keletkezett, egy felhőszakadás során. A víz elöntötte a tó környékén lévő legelőt, amely idővel beomlott. Így lett a Medve-tó a világ legnagyobb heliotermikus tava, magas sókoncentrációval.

A mostani, legfrissebb tájékoztatások szerint, a vízbeömlés után a sótartalom továbbra is magas, de a Korond-patakon és a Kis-Küküllőn stabilizálódott, „ami megerősíti a megállítási intézkedések hatékonyságát”, és hangsúlyozzák, hogy a két nyugalmi küszöbérték elérését követően az alsó szakaszon a vízminőségi paraméterek javulása várható.

Ha józanul gondolkodunk, akkor azt kell feltételeznünk, hogy a parajdi sóbányászat megmenthető.

Már csak azért is, mert ez Románia egyik stratégiai tartaléka. Azt mondják, hogy az itt található só értéke körülbelül 12 milliárd euró lenne. De a román médiában keringő egyes hírforrások azt állítják, hogy a sóbányát konzerválják, a vizet a belsejéből nem távolítják el. De a turizmus fontos. A közelben van egy 2014-ben nyitott sósvizes medence, amit nem érintett a katasztrófa, így az továbbra is működhet. Talán még akkor is, ha a turisták már nem tudják meglátogatni a sóbányát. Feltehetőleg az elkövetkező években egy újabb sóbányát, egy újabb tárnát ásnak majd, új kitermelés céljából. Biztosan nagy terület lesz lezárva, mert félnek a sólepárló mennyezetének beszakadásától. Viszont a sómedence belsejéből már nem lehet eltávolítani a sós vizet, mivel a hatalmas mennyisége miatt nem lenne hová elvezetni, újabb ökológiai katasztrófa nélkül. Úgy gondolják, hogy ha a víz a sómedence belsejében marad, az garantálhatja a terület stabilizálódását.

A só földje megmenthető. Sok évbe fog telni, de esély van rá, hiszen Parajd népessége majdnem 100%-ban a turizmustól vagy a sókitermeléstől függ.

Mi is nagyon sok helyen nyilatkoztunk, például a  Spirit FM Több-kevesebb című műsorában. Érdemes meghallgatni (28:44 perckor kezdődik: