Talán ismerős az a helyzet, amikor előkerül egy parajdi fürdősó a fürdőszobaszekrény mélyéről, ami egy sok évvel korábbi karácsonyi ajándék volt.
Persze nem sokaknál fordul ez elő, de mi van, ha mégis megtörténik, hogy egy gondosan eltett, majd elfelejtett vödrös vagy dobozos fürdősó ugrik elő a semmiből. Még az is lehet, hogy olyan régi, hogy a csomagolásán lévő minőségmegőrzési idő már éppen lejárt. Sok embernél az első gondolat ilyenkor, hogy ezt már biztosan ki kell dobni. De, mi van, ha mégsem.
A hosszabb ideig eltartható termékeken nem véletlenül található a minőségmegőrzési idő és elnevezés. A hivatalos Nébih tájékoztatás szerint, ez azt az időtartamot mutatja, ameddig elvárhatjuk a gyártó által garantált minőséget, például ízt, illatot, színt vagy állagot. Az adott dátum után ugyan veszíthetnek a minőségükből és élvezeti értékükből a lejárt dátummal ellátott termékek, ez azonban nem feltétlenül jelenti azt, hogy már nem is használhatók.
A só nem romlik meg egyik napról a másikra
A parajdi só alapvetően természetes, ásványi eredetű só, amelynek fő alkotóeleme a nátrium-klorid. Ez egy stabil szervetlen vegyület, ami önmagában attól, hogy telnek az évek, nem kezd el megromlani vagy lebomlani. Éppen a só tartós, stabil tulajdonságai miatt használják régóta tartósításra is. A nátrium-klorid (NaCl) nem olyan, mint például egy friss élelmiszer, amelyben idővel mikrobiológiai folyamatok indulnak el. A mikrobák (baktériumok, gombák) szaporodásához vízre és szerves anyagra van szükség; a száraz sóban nincs szabad víz, ráadásul a nagy sótartalom ozmózissal vizet von el a sejtekből, ezért a só maga is tartósítószer. Ezért egy régi parajdi fürdősónál a lejárt dátum önmagában még nem jelenti azt, hogy a termék használhatatlanná vált.
A bontatlan, sértetlen csomagolásban lévő, a gyártó ajánlásának megfelelően tárolt termékek közül sok még hónapokkal a minőségmegőrzési idő letelte után is használható. Az évek alatt természetesen változhat a só állaga. Ha nedvességet kapott, összecsomósodhat, és a fürdősóhoz adott illatanyagok vagy egyéb összetevők tulajdonságai is változhatnak. Ha a só száraz volt, a csomagolása ép, nincs rajta szokatlan elszíneződés, nem került bele szennyeződés, és az illata is rendben van, akkor egy több éve lejárt parajdi fürdősó jó eséllyel még akár használható.

Hogyan tárolja a parajdi sót, hogy minél tovább jó maradjon?
- Száraz, hűvös helyen, légmentesen záródó üveg- vagy műanyagdobozban.
- Kerülje a gőzös, párás környezetet!
- Tiszta, száraz kanállal merjen belőle, ne nedves kézzel!
Az Európai Unióban és legtöbb országban a jogszabályok kötelezik a gyártókat/csomagolókat arra, hogy szinte minden élelmiszerre megadjanak egy minőségmegőrzési időt (ez általában 2–5 év). De végül is a nátrium-klorid molekulái nem bomlanak le idővel, nem oxidálódnak, és nem keletkeznek bennük mérgező anyagok. A parajdi só több mint 200 millió évvel ezelőtt keletkezett az őstenger elpárolgásával. Így a vödörben, dobozban vagy zacskóban eltöltött néhány év már semmit nem változtat az állapotán, ha a csomagolás rendben van. Ettől függetlenül, mi a forgalmazott termékek tekintetében a lehető legnagyobb gondossággal és a jogszabályok betartásával járunk el.
